ŐSZI ÉS TÉLI KIRÁNDULÁSOK / PRÁGAI 2 NAPOS városnéző kirándulás

PRÁGAI 2 NAPOS városnéző kirándulás

2018.11.02. - 2018.11.04.
PRÁGAI 2 NAPOS városnéző kirándulás

Prága vitathatatlanul az egyik legnépszerűbb európai úticél. A város telis-tele van csodaszép épületekkel, tornyokkal, szobrokkal. A Károly híd, a prágai vár, az óváros tér és a zsidó negyed az a pár legfontosabb látnivaló, amit meg kell nézni, ha PRÁGA-ba tévedünk. PRÁGA az a város, amit egyformán kedvel idős és fiatal, kellemes időtöltés a művészetet és építeszet kedvelőknek épp úgy, mint azoknak, akik szeretik a cseh sört és imádnak fotózni.  


Az indulást éjszaka 02.00 órára tervezzük. Utazásunk folyamatos lesz egészen Prágáig. 
Az érkezést a reggeli órákra tervezzük Prágába.


ELSŐ NAP PROGRAMJA

Megérkezést követően igény szerint, ha a csoport úgy igényli, rövid kávészünet után megkezdjük délelőtti városnézésünket. Többek között megnézzük a Hradzsin, Strahovi kolostort, Loreto templomot, Szt.Vitus székesegyházat.

Megebédelünk a belvárosban, majd utána elfoglaljuk szállásunkat. A szállás elfoglalása után a nap hátralévő részében fakultatív programot kínálunk azoknak, akik velünk tartanak egy hajókázásra a Moldván, ahol elfogyasztjuk vacsoránkat.

Akik nem szeretnének részt venni a fakultatív programon, kedvükre sétálhatnak a belvárosban, amely a szállástól metróval könnyen elérhető.

MÁSODIK NAP PROGRAMJA 

Reggel elfogyasztjuk szállodánkban a reggelit, majd útnak indulunk és tovább ismerkedünk Prága nevezetességeivel. 

Az óvárosi oldalon megtekintjük a Vencel teret, Lőportornyot, Óvárosi teret majd az Orloj, és a Zsidó negyed után még mindenki kedvére eltölthet egy rövidke is szabadidőt a városban. 

A délutáni órákban indulunk Magyarország felé. 

Érkezés Budapestre várhatóan a  késő éjszakai – hajnali órákban. 

Leszállási lehetőség az autóbuszról a felszállással megegyező helyeken.

 


Útvonal: Budapest- Pozsony - Brno- Prága- Budapest

Szállás: Prága külső kerületében, ***-os hotelben, büfé reggelivel

Elhelyezés: 2 ágyas szobákban, fürdő, WC

Idegenvezetés: az autóbuszon és Prágában

Utazás: az utaslétszámnak megfelelő autóbusszal


RÉSZVÉTELI DÍJ

A részvételi díj a buszos utazás, a szállás és az idegenvezetés költségét tartalmazza. A buszon regisztrációs díj és helyfoglalási díj nincs. Utazás a létszámnak megfelelő autóbusszal.

A részvételi díj NEM tartalmazza:

-           utasbiztosítás, mely online megköthető

-           az ebédet és a napközbeni étkezést

-          valamint a belépőket

Ajánlott költőpénz belépőkre: kb. 450 cseh korona
Közlekedés metroval: 24 korona/30 perc vagy 110 korona/ 24 óra

 

FELNŐTT:  31.900 Ft / fő

egy ágyas felár : 5000 Ft / fő 

CSALÁDI KEDVEZMÉNY igényelhető!


 

FONTOSABB RÉSZLETEK

Időtartam: 2 nap 

Indulás: 2018. november 02. péntek 02:00-kor  

Érkezés: Budapestre: 2018. november 04. vasárnap kora reggel


CSATLAKOZÁS PONTOK

Budapest Planetárium - indulás 

Előre egyeztetett helyszínen az érdeklődés szerinti útvonalon / elsősorban M1 autópálya vonalán  ( kérjük, a jelentkezéskor a felszállási pontot jelöld meg nekünk ) 


BIZTOSÍTÁS

Az utazásra javasoljuk biztosítás kötését. Az általunk javasolt EUB-s utasbiztosítás ajánlatát a foglalási szándék jelzése után a visszaigazoló ajánlattal együtt küldjük meg e-mailen.


FOGLALÁS 

Foglalási szándékát emailen várjuk a gabriella.h@utazzbusszal.hu címre a résztvevők létszámának megjelölésével. Érdeklődni telefonon a + 36 30 919 5881 telefonszámon lehet (ha épp nem tudunk válaszolni, akkor mindenkit visszahívunk pár órán belül) illetve foglalási szándékot itt ONLINE is kezdeményezheted, ehhez nem kell mást tenned, mint görgess egy kicsit lejjebb és a foglalási űrlapot töltsd ki!

FIGYELEM! 

A foglalási űrlap kitöltése nem jelent végleges foglalást és fizetési kötelezettséget. Az űrlapon megjelölt adatokkal elkészítünk Neked egy AJÁNLATOT, amit elküldünk az általad megadott email címre, foglalásodat pedig az ajánlatban szereplő adatok és információk alapján tudod véglegesíteni. 


Ha erre az útra nem tudsz velünk tartani, ám örömmel olvasnál új útjainkról, akkor írtakozz fel hírlevelünkre, ahol most kedvezmények is várnak Téged jövőbeni utazásainkra! >>>> Hírlevél feliratkozás ITT! 


 

Olvass bele blogunkba, ahol korábbi útjainkról találsz fotókat és egy-egy rövidke élménybeszámolót!

>>> BLOG 


 

Ha szeretnél tőlünk ajánlatot kapni az utazásra, akkor görgess lejjebb!!!

PRÁGA 2 napos városnézés - utazási jelentkezés P2VN2018110204

Ha szeretnél részt venni az utazáson és érdekelnek a további részletek, akkor add meg elérhetőségeid és rövid időn belül felvesszük Veled a kapcsolatot!

* A kiemelt mezők kitöltése kötelező!


!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!



!

CAPTCHA




« Vissza az előző oldalra!

Elérhetőségek

BUS TOURS - www.utazzbusszal.hu Eng.szám: U- 001794

2092 Budakeszi,
Bianka utca 1.
BUS TOURS - www.utazzbusszal.hu Eng.szám: U- 001794 - Magyar